Szekrényünk lakói; Bevera Laura riportja

Üdvözlöm a kedves olvasóinkat. Ma egy olyan, örökké nevető és tökéletes társadalommal készítettem interjút, kiknek kezeit-lábait megviselték a kislánykák fogai, kik különböző ártatlan (vagy perverzebb) gondolatok eljátszói lettek, s akik sosem öregednek. Ez az örök ifjú Barbie-társadalom. Kikkel, ha nem kapják meg a játszásadagukat, furcsa dolgok történhetnek...Egy régirégi szekrényben laknak riportom szereplői. Megérkezve a helyszínre, a házigazda bevezet a szobába, és megmutatja a szekrényt. Akit elsőként észreveszek, Bozontka, ki egyik ajtóról a másikra száll.
- Bozontka, mi az ön eredeti neve? Mert ugye van?
- Vahahahihin! (közben megcsikizte egy álnok poszter) Haggyá, hülye mohaj! (A poszterrel kommunkikált - számunkra rejtélyes módon) Na! Az vót az éjjn névem, hogy Hamucipőke. Vagy Pipőke. De régen volt az mán!
- És modja, hogyan alacsonyodott le idáig?
- Oh, kérem (kezdte fennhéjáző modorával a Miss), ön is ide jutott volna, ha megtudta volna, hogy az ön Szőke Hercege (kinek még nevét se tudja, csak azt, hogy szőke) még vagy 4 nőnek a szeretője! Ott volt köztük a Megszúrt Szunyáló és az egész bandája! Fölháborító! Mikor elmondtam Hófehérkének, ő is felkapta a vizet, és összefogva Csipkejózsikával leborotváltuk vagy ötven pasi haját, és pillanatragasztóval mind ráragasztottuk! Most valami Bellét szédít szőrös bicepszeivel.
- De hisz Csipkerózsika hercege barna volt!
- Aranyoskám, sose hallottál még a trágyáról? Kiváló hajfesték!

- Ó. Nos hát... Most meg mit csinál?!
Ám ő már ugrani is akart - ám én még gyorsan lekaptam a fénképezőmmel, így lettek eme kiváló képek. Bozótkánkat azonban megvakította a vaku, és a kamerába szézve egyensúját vesztette, és csúnyán kitört volna a bokája és földetérve tragikus vége lett volna szőke életének, hogy együtt nyugodjon Hamupipőkével... HA a Barbie-k nem lennének hallhatatlanok. De mivel azok, Miss Bozótka csupán lezuhant a nagymagas fákról a Szőnyegsivatagba - vagyis a talajra.
Sajnálatos módon nem volt hajlandó tovább beszélni, pedig igen kíváncsi lettem volna, hogy honnan szerezte eme pizsamához hasonlatos ruhát, ámde ő "Szőke! Megdöglesz, te csapodár! Vinne el a Piton, te szoknyapecér! Míg a malom állt... De még az se! Hát milyen férfi vagy te?!" szövegét visongva tovalendült a szekrényeken, hátrahagyva minket a nagy rejtéllyel - ki az a Piton?
A ricsajra előjött a következő riportalanyunk : A Csudi család. A Csudi család egy anyja-lánya kapcsolat, kik boldogan élhetnének... De csak látszólag.
Az anya, Casa Csudi barna, afrika lány, kinek meghatározó része a hajából áradó vanilliaillat, ami annak idején, valószínűleg jól vonzotta a férfiakat. Bár ebben a szekrénybe ugye csak egyetlen férfi tartózkodik (róla később), de mivel Casa afrikai, valószínűleg gyermeke is onnan van. Elég normálisnak tűnt. Elősszörre.
- Teát? - kérdeztem, én pedig készségesen elfogadtam egyet. Persze csak egy üres bögrét kaptam, amiből ő jóízűen szürcsölgette a levegőt. inkább kérdezgetni kezdtem.
- És mikor kerültek ide?
- 3-4 vagy 5 éve egy nem-kínai gyárból - arra már nem emlékszem, hogy igazából milyen volt, csak arra, hogy nem kínai.
- Ez látszik is a lábán. És mondja csak, az nem jutott eszébe, hogy elolvassa, mi van a hátára írva?
- A hátamra? Mondja, maga látja a hátát?!
- Jogos...
Ám ekkor valami történt. Casa felkiáltott, hogy "Ne! Alkonyat! Ááá! Punk!" (A lányát hívták Punknak - frizurájából ítálve nem csodálom), azzal a legnagyobb megrökönyödésemre ledobta a gyereket a földre (nem lett semmi baja), és hátrálni kezdett. A kislány pedig, feje fölött villanással, egyszer csak átváltozott egy kis ördöggé - szőke hajú, fehér bőrű, rózsaszín copfos, hamupipőke-ruhás veszedelemmé! Legalábbis a nő ezt tartotta. Vagy csak rasszista volt. Vagy egyszerűen megilyedt a villámtól. Vagy bekattant, mint az anyám. Passz. De tény, hogy visítozni kezdett, és elfutott - volna, ha a hipergyorsan lemenő nap után meg nem látta, pontosabban ne látta volna meg a holdat. "Újhold, újhold!" nyivákolta (Mivan? Mindenki csak magas frekvencián tud ma kommunikálni?), azzal átalakul Vérlóvá. Nem vicc - egy lóvá. Nyereggel. ehhez képest az én láthatatlanságon kismiska! Na de mindegy, végül a kislány beült a nyeregbe , és ellovagoltak a Fotelvölgybe. Halleluja.
Továbbmenve egy családot látok - csupa szőkeség mind - és megpillantom a szekrény egyetlen Kenjét - Kent. Barbie (Kinek tényleg ez a neve) mellett megy három lányukkal. Az anya, kinek nagy, ufószeme, szilikonfestett szája van, hosszú, szőke haja - minő meglepetés-, és kék szemei voltak. Szerette a kamerát, készült is egy jó kép róla (büszke vagyok rá, tessék megnézni nagyobba), ám amennyire szerette a kamerát, annyira nem törődött gyermekeivel. Az ikrek, Kati (ki katicás jelmezéről kapta nevét) és Panna folyton civakodtak, míg a harmadik, a legkisebb folyton bizonytalanul feküdt apja karjaiban, aki úgy ment, mint akinek tele a gyatya. Mintha azt mondta volna: "Szí, szí, telik!" Kati bájos teremtés volt - nagyon szerette kishugát, akit állandóan dédelgetett, és általában rá is volt bízva, míg ikertesója, Panna már most határozott tervekkel rendelkezett - farmer akart lenni, és "Eltaposzni azokat a csúnya hipermarketeket, akik tönkreteszik a gazdaszágpiacot! Nem hagynak helyet a kisztermelőknek, és azok majd nem tudják fiszetni a hiteleiket!". Érdekes. Ám itt sem volt minden rendben; Ken fojton mosolygó arcáról lefagyhatott volna a mosoly, mert a csoporkép készítésénél az egyik lába egyszerűen kiesett. A Sarkajukas Kenünk ám csak vigyorgott bárgyún, feleségére támaszkodott, és vigyorgott. Mi pedig megláthatnánk férfiasságát - HA lenne neki! Így viszont csak üreges testét láttuk, és már értettük, miért vigyorog olyan bárgyún. Eközben a kicsi tőzsdefarmer lány meg akarta rugdosni ikertestvérét, Katit, de a nagy lendülettől ő esett hátra. Így jár, aki rosszat akar a másiknak. A feleség hiába akart segíteni férjén, az csak vigyorgott, mint egy hülyegyerek. Igazán ilyesztő volt. Úgy látszott, a kicsik nincsenek meglepődve. Megkérdeztem hát Katit: - Sokszor esik össze az apu?
- Ó, ő szokott. Bubu, mijért vagy ősz? Mondtam, hogy nem szabad a hangyasav-sampont használni! Butus vagy! Rossz kislány! - Azzal az orrát a kislánynak dörgölte, mire ő aranyos nevetésbe kezdett. És akkor megláttam a kicsike fogait; nagy, hegyes kutyafogak, amik bármikor széttéphetnének egyetlen embert, de a kicsike nem akarta használni. Legalábbis rajtam.
Rajtuk kívülmég egyetlen barbie volt - Avril, kinek neve a divattal változik, meglepően értelmes, csupán mindig változik, pont mint a divat. Most épp rózsaszín a haja vége, és éppen akkor lett kész, mikor megjöttem.
- Mondd csak, miért követed a divatot?
- Valahova tartoznom kell, nemde? És mivel se anyám, se apám, se testvérem, ezért én divatosan öltözködöm. Ezt például egy babától lop... vettem. jól néz ki, nemde?
- De. És megtudhatom, hogy miért nincs fél karod?
- Óóó, hát az már régen volt! Letört. Ennyi.
- Nehéz vele együttélni?
- Mittudomén. Ilyen. És már megszoktam. És az embert sose gyanúsítják meg lopással. Így sokkal könyebb. Máármint, izé... Na. Érted.
- Igen. És... - Ám ekkor hívták, és előkapva rózsaszín mobilját, gyorsan felvette.
- Juuuj, Yukas Száy! How are you? Kooomiii? Oxika! Szójjá Kaka Simának, hogy jöjjön a cuki cuccosoksoz! Jójó! Puszcsika! - Lerakta. - Mit is akartál kérdezni?
- Mindegy...

Végül megtaláltam az igazi lelki társam. Tényleg. Mert a fenti képen látható Levendula, a láthatatlan barbie lába. Levendula is ugyan abban a betegségben szenved, mint én. Levendula elmondta, hogy ő a legrégebbi lakos, és nagyon szerettt itt élni. Most épp kóborol - szerencsém volt, hogy épp ilyenkor jöttem, mikor errefele jött. Sokáig beszélgettünk, és kiderült, hogy sanyarú egy sorsa volt - láthatatlansága miatt senki se látta, így se férje nem volt, se boldogsága, se semmije. Ám végül megtalálta álmai párját - a meglátta nem jó szó, mert ő is láthatatlan volt., és azóta együtt élnek boldogan. Azt nem mondta, kicsoda/micsoda az élete párja...
Ezzel a boldog véggel búcsúzom kedves olvasóimtól, Bevera Laura különös riportsorozatának következő részét olvasták. A viszontnézésre!