Nos, ezt már 4 embernek elmondtam, és mindegyikőjüknek tetszett. Ez egy forgatási ötlet. (Ha már tudod a sztorit, akkor is érdemes elolvasnod, mert lehet, hogy közben alakítok a történeten!) Méghozzá úgy leírva, mintha minden eszközünk meglenne hozzá (pedig nincs).
Nos. Veszünk, teszem azt, 4 gyilkost, akik egy sötét sikátorban megöltek 4 ártatlant (azt még nem tudom, miért), és így menekülni kényszerültek. Egy erdőben húzzák meg magukat ideiglenesen, hajléktalanoknak adva ki magukat.
Eközben a négy áldozat kapott egy napot, amikor újra emberi alakban, tömören életre kelhetett, és ők pontosan tudják, hol vannak a gyilkosaik. Ezután vagy egyikőjük beférkőzik hozzájuk, vagy az egész csoport találkozik velük, ezt még nem tudom, de most maradjunk annál, hogy csak egy ember, akiről tegyük fel, hogy lány. És tegyük föl, hogy Jane-nek hívkák. Szóval, ez a Jane beférkőzik közéjük, és adja az ártatlant.
Az egyik gyilkos tényleg megbánta tettét, a többiek nem nagyon. Ezt a fiút - hívjuk mondjuk Joe-nak! :D - tényleg gyötri a bűntudat, és ha a többiek nem lennének, már rég föladta volna magát. A többiek viszont sakkban tartják, és sok konfliktusa van velük emiatt. Mikor Jane-nel összetalálkoznak, egy idő után gyanús lesz nekik a lány (bár inkább csak mintha rémlene nekik, amúgy bírják) - kivéve Joe-nak -, de nem panaszkodnak, mert folyamatosan szállítja nekik a kaját, és azt mondja, ő is egy ilyen hajléktalan, de megtanult együtt élni vele, és most új otthont keres. A fiúk (tegyük föl, hogy a gyilkosok mind férfiak, kivéve egyet) a hasukra hallgatva befogadják Jane-t, aki időnként közvetít a többi áldozatnak. Az egyetlen lánynak - hívuk talán Kate-nek - a gyilkosok közül kezd gyanús lenni a csaj, kérdezgeti, de "nem talál fogást rajta". Megpróbál a fiúkkal is beszélni, de ők nem hallgatnak rá - kettő a telített gyomra és a jó társasága miatt, egy azért, mert megtetszett neki a lány. Ó igen, tényleg. Megtetszett neki, sőt, ami azt illeti, valamilyen csoda folytán bele is szeretett.
Mivel Jane nem volt hülye és észrevette, ezt kihasználta, és némi vonzódást mutatott Joe felé. A fiú ennek nagyon megörült, boldogabb volt, mint valaha.
Az áldozatok eközben egy másik helyen vártak, nem messze innen, és mikor Jane megérkezett közéjük és elmondta, hogy Joe vonzódik hozzá, az áldozatok elsőre leszögezték Jane számára, hogy nem történhet köztük semmi, ami megakadályozná eredeti tervüket. Másodszorra viszont megörültek - így még több kárt okozhatnak egy gyilkosban. Jane-nek nem füllött hozzá foga, de elfogadta és visszament a fiúkhoz.
Beesteledett, és a fiúk a tábortűz körül jó hangulatban kajáltak és Kate-tel dumáltak, míg Joe elmodta, hogy ő csak úgy odacsapódott a többiekhez és ő nem akart semmi rosszat tenni. Jane megkérdezi, mit tett, mire ő csak annyit mond, hogy "nagyon rosszat". Szemeznek, de a csajt sürgeti az idő, viszont jót is akart tenni a fiúnak, így megkéri, csatlakozzon hozzá egy kis esti sétára, de miközben elmegy, megcsillan egy kés hegye a derekánál. Út közben egyszer hangosan felsikoltott - ez volt a jel a többi áldozatnak.
Így hát mikor a a jel elhangzott, az áldozatok mentek a gyilkosaikhoz. Először halálra rémítik őket, majd végül előjönnek a bokrok, fák mögül és ki-ki a saját gyilkosát megfojtja, leszúrja, nyakát töri. (kedves film, nemde? xD)
Ezt tudja Jane, és tudja, hogy eljött az ő ideje. Hirtelen megálltak, és Joe romantikus jelenetre számítva elmondta, hogy neki megtetszett a csaj, de Jane ezt mondta (vagy valami nagyon hasonlót): "Hát még mindig nem jöttél rá? Emlékszel a hajamra? A véres hajamra? És a hangomra? Ha síkítanék, biztos felismernéd. Én voltam az, akit megöltél." (Oké, bevallom, ez nagyon durva és szinte csöpögős. Nem tehetek róla, ilyen a fantáziám. :D Talán túl sok misztikus könyvet olvastam...) Joe-nak szinte felfogni se volt ideje, Jane ugyanis előrántotta a kését és elvágta a torkát. (ez, amit majd most írok bele, vagy benne lesz, vagy nem - de elég csöpögős lesz. :S Az a túl sok romantikus regény... Annyira nyálas, hogy befeketítettem a betűket. :D) Utolsó kép: Jane könnyezik.
Nah, remélem tetszett és nem untad elfele magad!! :D A további viszont olvasásig! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése